27. rész – A Befejezés

Az idős férfi belesett az ablakon és elmosolyodott. Nocsak, milyen érdekes, összefújta a szemetet a szél… Ott a NŐ, ott az a kis ficsúr, a pocakos hapsi, aki annak az apja. Egy dundi asszony, aki úgy tűnik a potrohos felesége. A vörös szépség, aki eddig az ő egyik fogmegd-jének a nője volt, egy buta képű lány és a mindenlében kanál…

Tovább

26. rész

A házban nem volt senki, hiába is törte be a férfi a hátsó ablakot. Az ribanc nincs otthon, a Nő sincs sehol. A kocsija ugyan a környéken parkol, de hiába kereste őket, a ház üresnek bizonyult. Ezek szerint együtt mentek el. Az a ficsúr, Olivér is felszívódott. Az öreg nagyon dühös lett. Ha találkoztak a sráccal, az nyilván elmondta, hogy…

Tovább

25. rész

Olivér tanácstalanul álldogált Berta háza előtt. Adela nem írt vissza, valami azt súgta, hogy lépjen le, amíg nem késő. Már éppen hátrálni kezdett, amikor Adela sietett hozzá az utca túlsó feléről: –          Jaj, ne haragudj… kicsit elszaladt az idő… A férfi tőle szokatlan módon, zavartan válaszolt: –          Semmi baj, végül is eszembe jutott, hogy még fel kell készülnöm a délutáni…

Tovább

24. rész

A csapat egy része Peggi nappalijában kuporgott. Hanna szakszerűen, rutinos mozdulatokkal tisztította a nő sebeit, ügyelve arra, hogy ne okozzon még nagyobb fájdalmat. Az örömlány türelmes beteg volt, alig-alig szisszent fel. Adela és Pálma a cicát keresték, Berta pedig Edével Verát hallgatta, aki az elejétől fogva elmesélte szomorú történetét. Hogy már kamaszkorában magával rántotta a világ, amiből olyan nehezen szabadult,…

Tovább

23. rész

A NŐ rémülten vette észre a vörös hajkoronát az ablakban… Adela… mit keres a kíváncsi hölgy lakásában? Akkor jutott eszébe, hogy mintha már említették volna, hogy a környéken laknak… de hogy pont itt? Pont Peggi szomszédságában? Tudta, hogy most már mindegy. Felsóhajtott és lassan elindult Berta háza felé. –          Anya, anya, gyere ide gyorsan… – hadonászott izgatottan a lány. –…

Tovább

22. rész

Peggi kilesett az ablakon. A szemközti házban nagy volt a nyüzsgés már kora reggel, mintha lakodalomra készülnének. Valahogy le kell lépnie, hogy ne vegyék észre. Az a Berta mindenbe beleüti az orrát, tegnap is megjelent a vacak süteményeivel. Óvatosan felöltözött, sziszegve húzott magára minden egyes ruhadarabot. A csuklóján a sebek egyre csúnyábbnak tűntek, genny szivárgott belőlük és borzalmasan lüktettek. –         …

Tovább

21. rész

A hajnali napfény beáradt a konyhaablakon, sugaraival felébresztve az addig mélyen alvó Zordont. A kandúr pajkosan ugrott a párkányra és az ablakban tétován zümmögő légyre vetette magát. De a rovar gyorsabb volt és a macskát megkerülve idegesítően döngicsélt tovább. Elsőként Berta jelent meg a közös helységben, álmosan – a szemét dörzsölgetve egyenesen a kávéfőző felé vette az irányt. Rég volt…

Tovább

20. rész

A hatalmas ház szinte visszhangzott, amikor a NŐ magas sarkú cipőjében végigvonult az ebédlőn. A férje már várta a vacsora asztalnál ülve. A NŐnek nem volt mentsége, egész nap kimaradt, és a telefont sem vette fel. Valamit mondani kell, ezt tudta. Már éppen elő akarta vezetni gondosan kifundált meséjét, amikor az öregúr sokat sejtetően megszólalt: –          Beszélnünk kell, drágám. Most.…

Tovább

19. rész

Amikor a kis csapat – Adelaval  az élen – hazaérkezett Bertát újabb meglepetések várták. Pálma nemcsak bosszús volt, izgatott is. Alig tudták lecsendesíteni, úgy nekiesett a férjének: –          Egy rohadt szót sem szóltál a kocsiban. – üvöltötte. – Most már tudni akarom, mi volt ez az egész. Ki akarod nyíratni magad? –          Nyugi, szivi, meg tudom magyarázni. – csitította férje…

Tovább

18. rész

Szörnyen nézett ki a lakás felforgatva. Peggi szomorúan térdelt le a szőnyegére, és remegő kezekkel szedte fel a szanaszéjjel heverő ruhadarabokat. Könnyei megállíthatatlanul csorogtak végig az arcán, igazából valamiféle megkönnyebbülést érzett. Életben hagyták. Az elmúlt 24 óra rettegése kimerítette, nem szeretett volna mást, csak egy forró fürdőt venni és aludni. De az életéért cserébe feladatot kapott. A józan esze azt…

Tovább